2010. november 30., kedd

Szépségverseny

Mindenekelőtt köszönettel tartozok mindenkinek aki az előző Dilemmás bejegyzésemre kommentelt, vagy csak végigolvasta, gondolkodott rajta. Köszönöm, nagyon sokat jelentett mindenki véleménye együtt és külön-külön is!
Ja a cím és az eredeti téma: a szépségversenyek minden formáját ellenzem, mondván más tollával ékeskedni nem nagy kunszt. Kvázi, ha az anyatermészet adott valamit, bőkezűbb volt mint a többséggel általában, az igazán nem a tulajdonosa érdeme. Sőt, ezt a többi ember orra alá dörgölni, elhúzni a mézesmadzagot előtte, pláne. (Távol áll tőlem, hogy megbántsak valakit, ez csak az én álláspontom.) Gondoltam így a kutyaszépségversenyekről is. Oszt a tenyésztőnk (Toffee anyukájának gazdija) felvilágosított: kutyáknál ez más. No megnéztük. Több száz (ezer) ember, kutya, zsivaj, ugatás, futkározás, szervezett káosz. Mellettünk lévő ringben uszkáréknál volt olyan kutya (nem ám egy) „akit” 2 az az 2 órán keresztül nyírt a „gazdája”, addig egy asztalon egyhelyben állt szerencsétlen állat. És megnyerte a „versenyt” a csupasz lábával, végén pomponnal, tehát ezt így kell csinálni, erősítették meg ebben a „gazdikat”. (Mindenesetre ismét megállapíthattam, hogy ideális kutyafajtát választottunk a Labrador személyében.) A mi fajtánk klikkjénél rajtunk kívül még 2 db magyar felvezető volt. Ennyi. (A helyszín mellesleg Budapest) Adott egy Osztrák bíró, aki a szlovák kutyatulajdonosokat részesíti előnyben, mivel kutyáik származása osztrák vérvonalat képvisel. A lényeg a lényeg, mi a srácokkal az esélytelenek nyugalmával jól éreztük magunkat, Toffeenak már papírja van róla, hogy "Nagyon jó". De ez a rendezvény is csak megerősített abban, hogy a szépségipar nem a szépségről szól!


Felhasználtam:
template 147 by Yin; happiness_paper_2, sg_paper_3 by 3pp

8 megjegyzés:

kreatívhit írta...

A szép/szépség azt tapasztaltam jó dolog.Egy baj van vele igen csak múlékony.Ennek tudatában csak ezt figyelembe venni bölcstelenség.Amit írtál sajnos nem csak a szépségiparra igaz hanem szinte mindenre. Viszont az oldal elkészítése egy jó ötlet volt :)

Eszter(beszteri) írta...

Szenzációs oldal lett! :) Annyira tetszenek ezek a sablonok, de amikor elkezdek egyet, a végén sosem sül ki belőle semmi jó... :( Pedig értő kezek között milyen jól mutatnak! :)

Toni írta...

Na végre!!!!!!! Megbocsátok, hogy elfoglaltságaid miatt eddig várakoztattál! :) A témaválasztásodat imádom! Teljes mértékig egyetértek veled! Igazából az a vérlázító, hogy középszerű, kommersz ízlésvilágú, valamilyen csoda folytán hatalmat kapó emberek kitalálják magukról, hogy ők hivatottak eldönteni, hogy mi az, ami mindenki számára szép. Aztán, hogy önszántadból megméreteted magad egy ilyen hideglelésben az már mindenki szuverén joga. Viszont, ha eldöntik helyetted, hogy ott a helyed, na ott kiabálnék az emberi, vagy állati jogokért. Gondolok itt a gyerek-szépségversenyre, vagy arra szerencsétlen uszkárra. Szóval sajnálom a fajta-etalon alapján megnyírbált kis szerencsétleneket, akik fülüket, farkukat, szőrüket veszítik csak azért, hogy boldoggá tegyék a gazdájukat. Ebből is látszik mekkora szívük az állatoknak! Imádom Toffit, de ugye írhatom azt, hogy: éljenek a szépséges kis mixek, utcai vegyesek, korcsikák!

Toni írta...

Jesszasz, mennyit írtam!!!!

Margó írta...

A nagyfiam kedveltette meg velem a labradort. (Húúúúúúú, most megcsalom Bundást:-(, aki már egyébként egészen jól van:-)) Én ugyan nem vagyok zsűri, nem vagyok döntnök, de úgy döntök, hogy én imádom Toffit látni az oldalaidon, meg különben is szeretem, azért is, mert vigyáz reggelenként a Te egészségedre, és, hogy szép maradj:-)))))))

erzsocica írta...

Sajnos szerintem már semmilyen verseny sem magáról a versenyről szól és hogy győzzön a jobbik. Viszont a lényeg, hogy ott voltatok, most már tudjátok milyen, hiszen nektek úgyis Toffee a világ legszebb kutyusa.
(Férjem-uram is imádja a labradort, állandóan nyüstől, hogy neki olyan kutyi kell, de nekünk már van egy 101 kiskutyánk, és elég Ő nekünk:-) )

erzsocica írta...

Láttam, hogy a múltkor írtál, akkor írtam is e-mailt, nem tudom, hogy megkaptad-e?
A címem: erzsocica@gmail.com

Secima írta...

Gyönyörű a kutyusotok! És nektek akkor is ő a legszebb, legokosabb. Az oldalad pedig szuper!!!

Megjegyzés küldése