2010. november 26., péntek

Dilemma

Rossz kedvem van. Tanácstalan vagyok és ez elkeserít. Egyébként is sokszor tépelődök, vajon jól nevelem-e gyerekeimet? Mikor csinálok jót velük? A mai napi dilemmám, a tanulás (pedig péntek van, pont most nem kéne ezen elmélkedni). De ma összetalálkoztam Máté egyik osztálytársnője anyukájával, aki rákérdezett „mi” felvételizünk-e a 8 osztályos gimnáziumba? Hát izééé. Nem. „Ők” tanulnak, teszteket töltenek  ki, már nyáron elkezdték, és reméli”k” sikerül. Anyám! Rossz érzés fogott el, és nem azért, mert az én gyerekem még csak látni sem látott tesztet pedig már 10 éves, nem is azért mert nem szín ötös tanuló (egyébként sem értek egyet ezzel az iskolarendszerrel, nem a képesség-késség fejlesztéséről, értékeléséről szól), sőt akkor még az sem jutott eszembe, hogy az én gyerekemet a héten megint kiküldték szolfézsról. (az a gyerek aki az egész iskola előtt egy szál maga évzárón énekel, a hagyományos szolfézs óra nem köti le. A tanárnő véleménye: „a tehetség mellé szorgalmat nem kapott odafentről”.) Azért éreztem-érzem magam rosszul amit életem egyik céljaként vallok: az én gyerekem gyerek lehessen! Felhőtlen, mosolygós, gondtalan gyerek. Na igen ám, de ha a kortársai szülei nem így gondolkodnak saját gyerekükről és tesztekkel, suli, lecke utáni gyakorlásokkal, csúnya szóval élve, de versenylovakat csinálnak csemetéjükből, akkor az én filozófiámmal sújtott kölköm hátrányba kerül. A felvételin egy padba fognak ülni, és ott, az én porontyom az ő felhőtlen gyerekkorával igen nagy hátrányba lesz. Sőt, ezt a hátrányt pontokkal még a képébe is fogják nyomni. Bennem van a hiba? Anyukám szerint jól csinálom (naná, hisz elfogult). Anyósom szerint abszolút rosszul csinálom (naná a menye vagyok). Férjem szerint túl aggódom (naná, hisz ő csak azért emlékszik rá, hogy iskolások már a gyerekeink, mert az épületre ahova reggelente viszi a srácokat ki van nagybetűkkel írva ISKOLA). Ahhoz, hogy majdan valóban tudjon dönteni gyerekem, hogy mi szeretne lenni ha nagy lesz, kvázi esélye legyen bárhova felvételizni, már most teszteket kellene íratnom vele? Abba kéne hagyni a szolfézst? (naná ennek a tanárnő örülne a legjobban) Hagyja abba a kajakot, a leckeírás utáni társas és kártya meccseket, a „barátokat áthívunk” délutánokat? Az elsődleges, kizárólagos, a mindenekfelett, a tanulás legyen?  Anyám, hisz még csak (vagy már?) 10 éves!


Felhasználtam:
ArtPlay Palette Lucky, ArtPlay Palette No 8 by Anna Aspnes;
és kicsi fiam majdnem 4 évesen fotója a Hotel Galya fürőjében.
Az idézet Jodi Lynn Picoult-től:
"A gyermekmosoly olyasmi, mint a tetoválás: örökre szóló műremek."

15 megjegyzés:

krisssz írta...

Hát, ha számít a véleményem, elmondom. Nem vagyok a mamád, meg az anyósod sem, nem is ismerlek, csak virtuálisan, szóval így elég érdekes, hogy egyáltalán "beleszólok". Tökéletesen csinálsz mindent, egy igen fontos, és nagyon nehéz feladatot van. Kemény, de simán el lehet érni, gyakorlatból tudom, szóval tudom, mit beszélek. Szerintem te is tudod, hogy az a jó, ahogy te neveled a gyerekeidet, csak hagyod, hogy mások beszólása, viselkedése, módszere elbizonytalanítson. Ezt kell megtanulnod. Higgy magadban, és ne érdekeljen senkinek a véleménye. Így lesznek boldog gyerekeid. És a többi nem számít.

pufiindian írta...

Az az én véleményem is, hagyjad őket élni.
Nem kell, hogy gyomorfekélyt kapjanak a stressztől.

Florci írta...

Annnyira átérzem a dilemmád Rita! Ráadáasul pedagógus anyuként tipródom már tavaly óta a jövő ősszel esedékes iskolán. Mer ahová iratnám, ahol a képességeit és készségeit fejlesztenék, alakítanák, ahol megannyi lehetőséget kapna egy feladat megoldására, és nem csak szóban/írásban/rajzban lehetne felelni, oda azért nem fog járni, mert ez a sok jó veszne el a napi 4 óra utazással.
Viszont helyben, a "kisiskolában", ami legalább hangulatában családi, rögtön hátrányban lesz a szókincse, az "olvasottsága", a tájékozottsága miatt. Ahogy én is hátrányban voltam. Pontosan emlékszem, mennyire vágytam lakótelepen lakni és busszal hazajárni, szóval ugyanolyan lenni, mint a többiek. Sokára lett haszna a nevelésemnek, de én is kitartok, és erősen lazán fogom venni az iskolai visszajelzéseket. (főleg, hogy a kétdiplomás, nemzetközileg elismert szakember férjem 3 hete táőőénzen van a stressz miatt...)
Úgy megölelnélek most anyatárs!!!

Eszter(beszteri) írta...

Okosat írni nem tudok, csak átérezni a problémádat és melletted állni. Én is úgy tervezem csinálni, ahogyan te, és valószínűleg én is ugyanennyit fogok töprengeni, önmarcangolni, mint te (ha éppen nem többet...).

szrjudit írta...

Én sem tartok még itt, de a véleményem megegyezik a lányokéval, én is így szeretném csinálni, még akkor is, ha ez együtt jár a kétkedéssel, szerintem tökéletes megoldás nincs, ne is erre törekedj, élvezd ki te is, amíg még csak 10, amíg gyerek, és hagy élvezze ő is.

Titty írta...

Én abszolút egyetértek veled Rita, teljesen igazad van, pláne a "versenylovak" tekintetében! Ez így van. Sajnos. Reméljük azért az élet segít majd a MI gyerekeinknek is!!! Próbáld úgy tanítani, hogy észre se vegye, hogy az tanulás. De én is hagyni fogom a gyermekem "gyereknek".Így szeretném.

Evus írta...

Szerintem is jól csinálod! Gyerek most tud lenni, hát élvezze! Azzal is sokat tanul, hogy együtt vagytok, hogy sportol, hogy a barátaival van...igaz, ezt nem lehet pontokba önteni, de boldog gyerek és boldog ember lesz belőle!
Az én Tomim még csak 6 éves, de már félek a sulitól és a sok kötelező dologtól és hogy megadjak neki mindent, de még legyen versenypaci....Anyának lenni a legnehezebb, legszebb dolog a világon!

treza írta...

Kemény dió, és egyre korábban lesz egyre keményebb. Enyémek még kicsik (2 és 3 évesek), de kaptam hideget-meleget a csana miatt, mikor újra munkába álltam. Hogy miért nem mennek állami bölcsibe meg oviba, stb. Azért, mert itt még egy évig együtt lehetnek, úgy kerültek közösségbe, hogy szinte észre se vették, alkalmazkodnak szabályokhoz, együtt "élnek", stb. Nekünk ez így jó.
És ez a fontos: ahogyan NEKTEK jó. Az értelmi intelligencia mellett van egy, az életben sokkal fontosabb dolog: az érzelmi intelligencia...no a Te Gyerkőceid ahhoz kapnak szuper alapokat!

Toni írta...

Pár hete voltam Vekerdy előadásán. Természetesen, amit ő mond sem szentírás, de beszélt valami érdekeset. Kutatás, lényege: ki lesz sikeres az életben? (értsd ezalatt: szakmájában, életében boldog, elégedett) Nem számít: iskolai végzettség, tanulmányi eredmény, inteleigencia, iskola. Egy számít: érzelmi inteligencia. Azt meg sehol sem kaphatja meg, mint otthon tőled. Írjanak a suliban tesztet, vizsgázzanak, feleleljenek. A te dolgod, hogy szeresd és támogasd, a többit meg hagyd meg a sulinak!
Magyarán: mindent jól csinálsz baby!!!!!!!!!!
Én lennék a Te gyereked!

erzsocica írta...

Szerintem feleslegesen aggódsz ezért! Biztos jól csinálod, hisz hogy másképp is lehetne. Nem szabad senkire sem hallgatni, csak a saját érzéseidre. Nem kell a gyerekeknek tökéletesnek lennie, aki így gondolja, annak a gyerekei érzelmi roncsok lesznek, mert mindig meg akarnak majd felelni, és nem ÉLIK az életüket.
Az oldalad itt is tetszik, klassz ez a két színe együtt!

Judit írta...

Én is lennék a Te gyereked!!!! És 14 - 18 - 22 évesen érdekelni fog a tanulás még. Nem unom, nem leszek fáradt, nem teszek szemrehányást. Hisz most még ráértek.

Olvasva soraidat. Jobb a 2 éves dackorszak????

Secima írta...

Én csak annyit tennék hozzá, hogy higgy magadban!!! Ne másnak, hanem magadnak akarj megfelelni!

Puzsi írta...

Nem olvastam el az előttem szólókat, direkt. Viszont olvastam valahol, mennyit tépelődnek az anyák, hogy jók-e? Nem számít. A gyereknek nincs szüksége jóanyára. A gyereknek "elégjó" anyára van szüksége, aki mellette van, amikor szüksége van rá, hagyja önállósodni amikor arra van szüksége. Szóval ne akarj jóanya lenni. Csak ANYA legyél. Ahogy - szerintem - eddig is! A tesztek, gyakorlások pedig feleslegesek, szerintem. Fontosabbnak tartom a zenetanulást, a kézművességet, a sportot. Nem fog kárára válni a gyerekednek egyik sem, még ha most úgy tűnik is. Tágul a látóköre, fejlődik a gondolkodása, a szépérzéke, stb. Jobban, mint a tesztektől. (Személyes: nagyfiam 19 éves, rajztagozatra járt, zeneiskolába, úszásra. Csodálatos tág látókörű fiatalember lett belőle, elfogultság nélkül mondhatom.) Szóval fel a fejjel és elő a rajztáblával!

icka írta...

Rita, totál megértelek, hasonló cipőben járunk, nekem is most negyedikes a lányom (jó tudni, hogy Ti is így vagytok tudunk konzultálni!:) ) Mi váltunk iskolát, mert nagyon nem vagyunk megelégedve a mostanival, megpróbálunk egy nyolcosztályos gimit. Végül is egyetértek a többiekkel, hogy bízz magadban és amit Te jónak látsz, ahhoz ragaszkodj, de azért tényleg nagyon sok minden van, ami el tudja az embert bizonytalanítani. Nálunk, sajnos tanítónéni váltás is volt és látom a különbséget, a szuper tanító nénik és a tök átlagosak között, ég és föld az egész. És azért totál nem mindegy, hogy mi van a suliban hiszen gyakorlatilag az egész napját majdnem ott tölti a gyerek és nagyon sok hatás éri ott, ami nagyon is befolyásolja egy csomó dologban. Az edzést mi sem fogjuk feladni, az biztos, mert az nagyon kell (és az egészség mindenek fölött) és a felvételire sem készülünk, úgy vagyok vele, hogy ha elég a jelenlegi tudása elég, ha nem nem. Számomra is nagyon nehéz dolgok ezek és nehéz döntések, és is nagyon sokat tépelődök rajta, de talán a mi gyerekünket mi magunk ismerjük a legjobban és tudjuk, hogy mi lenne neki a legjobb!

Kata írta...

Nagyon érdekes gondolatok és hozzászólásra motivál. :) Az én lányom 11 éves, nem kitűnő tanuló (csak majdnem), de tökéletesen meg vagyok elégedve vele. Figyelem hogy mi érdekli és arra lehetőséget adok, hogy csinálja. Önállóan. Szerencsére erre az itteni iskolában ill. helyben is van lehetőség. (pld rajz szakkör, zenetanulás) Szerintem az a fontos hogy önmaga lehessen, hogy megtalálja miben tehetséges és követhesse a saját útját. Hogy belső fegyelme legyen, ne csak külső. Persze ehhez kellenek eleinte általunk megállapított határok is, de szerintem egy tízéves mögött már nem kell ülni és irányítani. Nekünk csak az a dolgunk hogy lehetőséget adjunk rá. Én sem kaptam soha szidást a rossz jegy miatt, sőt azt mondták, hogy "nem baj, most már legalább tudjuk, hogy Te is igazi gyerek vagy".

Megjegyzés küldése