2010. november 24., szerda

Kertészkedés ... kutyával

Sziporkázó napsütés, kertben burjánzó gazok és elszáradt virágbokrok, így adta magát a kertészkedés. Kutyával. No kérem, miután tisztáztuk, hogy nem azért hajlongok és guggolok le, mert össze akarom dugni vele az orromat, nem is azért hogy az ölembe tudjon telepedni a 30 kilójával, sőt köszönöm, de a gazolásnál sincs szükségem a segítségére, nem, nem az a megoldás, hogy tövig lerágja az éppen megmarkolt gazt, és igen direkt raktam a zacsiba, nem kell visszahozni nekem. Sőt nem kell a lábával se segíteni a gazolásban, higgye el nincs semmi kincs a tövében elásva. Mindazonáltal az elszáradt virágbokraimnál is tisztáztuk, hogy legalább azt várja meg amíg a nyesőollóval elvágom, addig hiába húzza nem viheti el, és igen ne ott akarja „megfogni” ahol én éppen vágni akarom, mert a bajusza fogja bánni. Kompromisszumot kötöttünk, a szabály betartásáért cserében övé lehet a levágott ág. (anyám mint a gyerekeim, akik jobban eljátszanak a játék dobozával, mint magával a játékkal). Egy orrfújást követően még a  kesztyűmet is megszerezte magának, hátha abban rejlik a profizmus.


No így kertészkedtünk kettecskén, mígnem Tofka 3 perce nem jelentkezett újabb ötlettel. Látom, mereven áll, fejét földre szegezve, jelzi talált valamit. Egy termetes gilisztát! Tyuhéj, nem hiába fáradoztam esős napokon: csigákat kertbe begyűjteni, majd séta alkalmával szabadban elengedni, cserébe, hogy a természet egyensúlya megmaradjon, gilisztákat utca járdájáról begyűjteni, majd otthon a kertbe kiengedni. Csak némi logisztika az egész, de íme itt a gyümölcse, az az gilisztája! Elmagyaráztam Toffeenak, hogy szuper, hogy megtalálta, de ezt most speciel nem fogom felvenni, mert tökéletesen jó helyen van. (naná, hogy felvettem, és gyorsan a geotextil alá menekítettem őkegyelmét)
Jó kis nap volt ez a mai is. 


Igen Krisssz engem is megfertőzött aztán el is keserített a Roben-Marie Designs-al. Így gyorsan bevásároltam, és naná fel is használtam: artnouveau kit, stenciled_alphabet

7 megjegyzés:

Toni írta...

Nagy bohózat lehetettek Toffieval. Eléggé vizuális típus vagyok: látom, ahogy közelharcot vívsz a tasiért meg a kesztyűért! Jót vihogtam reggel korára! Imádom az oldalad baby!

Florci írta...

geotextil... jóreggelt, még csak egy kávét ittam! :)))
Én soha nem tudnék egy kutyával együtt élni, de ilyenkor azért irigylem azt, akmi igen!!
Mi az elkeseredés oka RM-vel kapcsolatban??

Rita(006) írta...

(Geotextília: a gaz kinövésének megakadályozását szolgáló műanyag szövésű anyag.) :)

Gólya írta...

naaaagy mosoly!

kreatívhit írta...

Ja kérem ha valakinek még a kutyája is kertész./Netán erdész is csak még nem derült ki./
Annak gondoskodnia kell munkaeszközről is addig egy szava sem lehet hogy egy két dolgára lecsapnak.:) Az oldal pedig nagyon tetszik.

Secima írta...

Amellett, hogy el vagyok ájulva az oldaladtól, nagyon jót szórakoztam a leírásodon. Én is el tudtam képzelni az egészet. Köszi az élményt. :)

treza írta...

Toffee így erős ránézésre is kópénak tűnik; nagyon kellemes volt olvasni a kertészkedős történéseket. Tetszenek a kommentek az oldaladon, a színvilág, a hátterek és fotók összemosása, de főleg az, h a gilisztalesésről ott az a jó közeli fotó.

Megjegyzés küldése