Banális és közhelyes lesz a következő kijelentésem, de ezt valóban így érzem, gondolom: Az én álmom az volt, hogy feleség és anya legyek. Persze nem volt ez mindig így, életem első 19 évében orvosnak készültem. Mint kiderült nem teljes gőzzel, nem vettek fel. A csalódottság, keserűség elmúltával már tudtam gondolkodni a MIÉRTeken. Nézetem szerint nem történik vagy nem alakul semmi véletlenül, így biztos voltam benne ez sem! Rájöttem, hogy tulajdonképpen bennem nincs is meg az az elhivatottság, hogy mindent és mindenkit alárendeljek az orvosi hivatásnak. Családot szerettem volna, úgy, hogy ŐK legyenek az elsődlegesek! Számoltam: 6 év egyetem + 3-4 év gyakornoki időszak + ügyeletek + konferenciák + … ebbe a képletbe sehogy se fért bele a család. Persze tudom és nem vetem meg azokat a nőket, akiknek igenis belefér a család eme képletbe. De nekem ennél több volt az igényem. Persze jó lenne most azt mondani, hogy aztán teljesen tudatosan e szerint alakítottam az életemet, de valóban igyekeztem és mai napig ezt tartom szem előtt és a legfontosabbnak!
Mivel nem akarok filozofikus gondolatmenetbe átmenni, így mutatok egy oldalt, amit eredetileg Icka kihívására készítettem, de nem voltam vele elégedett, nem felelt meg véleményem szerint a kihívás témájának: álmodozzunk.
Felhasználtam:
ecsetek tömkellegét, Anna Aspnes stílusában
A képek 2004 augusztusában a Szent István parkban készültek. Ott ahol a gyerekkoromat töltöttem, azon a helyen ahol az első randevúim, kutyasétáltatásaim, anyuval a nagy beszélgetéseink zajlottak. Szívem csücske hely ez, a kép főszereplőivel együtt!
4 megjegyzés:
Rita! Ez milyen gyönyörű lett! A kommentet meg tökéletesen megértem:) Arról nem is beszélve, hogy a Szt. István Park nekem is a szívem csücske:)
Jó lett ez az oldal. Benne van minden aminek egy anya örülni tud, és amiről egy egészséges nő álmodozik.
A legtökéletesebb álom ez Rita! Szuper oldal lett!
Most sokat fogok írni, remélem, nem lesz baj!
Imádom az oldalad és a kommented!
Akármennyit tanultam, akármit csináltam, számomra is a legfontosabb mindig is a család volt-van-lesz!
Bizonyára már előtted is ismerős, hogy a kisebbik fiam Romániában-Bákó megyében - nagyon messze -, magyar tanító.
Arról, hogy most már felnőtt, önálló ember (18 éves kora óta), így várjam meg, amíg szól, hogy valamira szüksége van - hiszen ugye nem ronthatom el:-))Hagynom kell, hogy Ő alakítsa az életét. Vagyis, Ő már ezt sokszor mondta nekem!
Valamelyik reggel beszélgettem Vele.
Így miután tudom, hogy jövő héten a nagyobbik fiammal Londonban találkoznak, valamilyen amerikai foci meccset néznek meg, finoman meg akartam kérdezni, van-e elég pénze. Kb. így hangzott a párbeszéd, mert tudta, hogy mit akarok kérdezni:
- Petikém, tudod, jó anya szeretnék lenni, de van elég ...
és közbeszólt:
- Anya, Te mindig jó anya vagy!!!
Van-e, létezhet-e ennél nagyobb boldogság, vagy nagyobb álom?!
... és ha odafigyelünk, mindig ezt kapjuk a gyerekeinktől. Most még odafut és megölel Téged, vagy egymást, ami szintén nekünk a legnagyobb boldogság, azután majd nagyobb korában is mindig visszajelez.
Örülök, hogy így gondolkozol és ilyen vagy Rita, amilyennek így "virtuálisan" megismertelek:-) Nagyon köszönöm, hogy ma is léteznek olyan fiatalok, akik ilyenek!!!
Ezért nem öregszem én sem:-))))))
Megjegyzés küldése