2010. szeptember 10., péntek

Hétköznapok

Vallom, hogy játékra mindig kell időt szakítani (főleg ha az embernek van egy 7, és egy 9 éves gyereke, na meg egy 1,5 éves Labradorja). A mai nap esős időjárása, nem kedvezett a kinti tombolásra, pedig péntek lévén különösen fontosnak tartottam, hogy kieresszék a héten felgyülemlett „viselkedni kell az iskolába” típusú feszültséget. Szamó és Toffee ma is feltalálta magát, ismét a kanapé körül vadászós-tűzoltós-katonás kergetőzést rendeztek. Vicces, ahogy mindketten a kanyarokban kifarolnak (azon persze már nem nevetek annyira, mikor a tréning gatyákat dobom a kukába, mert felfeslik a leg lehetetlenebb helyeken). Muszáj volt lefotóznom, még ha előre tudtam is, hogy nem leszek képes „éles” képet készíteni, de a lendület visszajön a képekről.


Készítem a template-jét is az oldalnak, Krisssz segítségével (itt is 1000 köszönet érte!!!!), remélem most már sikerül is hamarosan felraknom. (Csak azok a fránya jelszavak ne lennének, képtelen vagyok megjegyezni, hova milyen felhasználónévvel+e-mail címmel+jelszóval regisztráltam.)

Ja és az oldal:



Nagyon-nagyon KÖSZÖNÖM Beszterinek, hogy még mindig jön ide "hozzám" rendületlen, és kommentet is ír! Még mindig nagyon-nagyon sokat jelent ez ám a számomra! Arról nem is beszélve, hogy Ő számomra A magyar scrapper!
No meg nem utolsó sorban KÖSZÖNET Jumának, hogy van (kicsit nekem is), hogy legalább így virtuálisan, de kapcsolatba lehetek egy IGAZI NEMES EMBERREL! Amit-ahogy ír és gondol, a szívemet melengeti!
És köszönet a Cewén kapott minden egyes bejegyzés tulajdonosának! (Még ha nem is "hallják" ezt.)


Tadaaaammm! Sikerült első igazi template-m összeállítása, úgy, hogy ne hekto bájtos nagyságú legyen! Ja és újra kellett regisztrálnom, hogy feltegyem, esélytelen voltam a "találd ki mivel lépsz be, hogy feltölthesd" című fejezetben. Szóval már majdnem mint a nagyok:


                               


És légysziiii, ha tetszik, esetleg letöltöd, vagy netalántán még használod is, kérlek szépen írj egy sort nekem! Nagyon megköszönöm, az az igazi sikerélmény, nem az, hogy csináltam magamnak valamit 1-2-3 órán keresztül. Előre is köszönöm, használd egészséggel!

8 megjegyzés:

Eszter(beszteri) írta...

Wow, wow, wow! Nagyon jó az oldal, én már vittem is a sablont, köszönöm! :D Ahogy tudok, készítek majd vele oldalt is (bár kissé hadilábon állok a sablonokkal, de a ct-k miatt már kezdek belejönni... :D).
Ha már úgyis benne vagy a regisztrálásban, akkor érdemes ide is, itt felteheted a freebie-det, többen találnak rád: Free digiscrap
És nagyon köszönöm a kedves szavakat!!! :D

krisssz írta...

Az oldal is csudaklassz, meg a template is. Már vittem is:) A fotónál kifejezetten jó a bemozdulás, érzékelteti a rohangálást:) Köszönöm a "köszönöm"-öt is:)

Pertine írta...

Köszi a templé-t, gratulálok is hozzá!

Szuper a hozzá készült oldalad is!

Lululu írta...

Nagyon köszi a template-t. Szuper lett. Ha lesz időm, alkotok is belőle hamarosan. :)

pufiindian írta...

Az oldal kiválóan sikerült. Érezni benne a lendületet, és tényleg nem zavaró a bemozdulás sőt ! Hát nekem a templatekkal még bajom van, de biztos a biztos elviszem mert az is nagyon tetszik.
Köszi

Margó írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Margó írta...

Sajnos leharaptam a szóvégeket, ezért gondoltam, újra írom:-)
Már megint meghatódtam és hidd el, nekem ugyanolyan jó, hogy van, aki velem együtt tud gondolkodni, érezni. Figyelek Rád, el ne felejtsem, hogy milyen voltam fiatalabb koromban:-)
Szeretem a napjaitokat és az oldalaidat!
Köszönöm ezt a templatét is, viszem és jövök!
Puszi

Secima írta...

Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy felhasználhassam a sablonodat. El is készült egy oldal a segítségével. A blogomon és a CEWE-n is látható.

Megjegyzés küldése