2011. március 16., szerda

Skype-n a Cewe!

Szerencsésnek érzem magam, hogy a Cewe első videó konferencia scrap-elésén részt vehettem. Szuper volt látni, hallani, hogy más is nagyokat sóhajtozik alkotás közben! Mint a végére kiderült web kamerám ismét sztrájkolt, így engem ugyan a kutya se látott csak én saját magam (pedig direkt meg is fésülködtem :)). Krisssz ismét szenzációs volt, miközben csúcs jó oldalát készítette, állta a sarat a mi kérdéseinkre, mutatta online képernyőmegosztással izibe hogyan is van ez vagy az. Szóval ezt ki kell próbálnia mindenkinek! Alkalom ráadásul most hétvégén ismét adódik, mindössze a fórumon jelentkezni kell és a skype nevet elküldeni Krisssznek! A feladatot mi állítottuk össze, tudjátok mint az oviba, mikor körbe ülve, a meséhez mindenki mond valami plusz infót. Na itt ez a mese így kicsit meredekre sikerült: szerepeljen az oldalon: 3 papír, varrás, maszk, masni, 2 különböző fotó, szöveg, virág, pillangó, és legalább az egyik fotón keret. Számomra a masni jelentette a kihívást, 2 fiú gyermek „birtokában” nem szívlelem ezt az alkatrészt (se). Nem is találtam hirtelen; pánikba is estem rendesen, aztán ez még csak fokozódott mikor találtam végre egyet! Az egeremmel végigvonszoltam szerencsétlen masnit vagy 30x, a részemről késznek nyilvánított oldalamon. Aztán úgy döntöttem, akár csukott szemmel is rakhatom bárhova, az úgyse fog odaillő lenni. Hát raktam. (Na azóta bármit keresek, tuti rögtön egy masnit találok!) :)

Felhasználtam:
Anna Aspnes: CosmicART Print Paperie No 1, MYO FotoFrames Layered Templates No 1,
MagicFlares No1, MagicFlares No 3, ArtPlay Palette Genuine; saját háttér;
Paper butterflies-Gunhid; virág ecset-Rain Harbour; element (83) (masni)-Joeg Design
(a blabla a szöveg helye lesz, csak ugyebár a gyorsaság mint fontos tényező közrejátszott, hogy a fogalmazással ne foglalkozzak
(a helyesírásról nem is beszélve). A szöveg beírásra fog kerülni, úgy mint a masni pedig el fog tűnni az oldalról!

 
Az oldalam a hétvégén készült fotókból született. Fiaim egy tanfolyamon voltak huszad magukkal, majd az ebédszünetben a közeli zsúfolt, hatalmas játszótérre tereltük ki őket. Fantasztikus volt látni, hogy nem széledtek szét, hanem együtt fedezték fel a tér mászókáit mind a 20an. Persze azért akadtak itt is renitens egyedek, akik klikkesedtek. Történetesen nagyfiam vonult félre csöndes zugot keresve egy kislánnyal. Na Alina egy igazi nő! Nézzétek:


Kívánok Mindenkinek napfényes „rövid hetet”!

4 megjegyzés:

Florci írta...

wáááá, ez eszetlen jó lett a fénygömbökkel meg a sötét háttérrel! hétvégén jövök én is, majd gyorsan transzformálok a gimpre, nem fogtok ki rajtam! (és persze meg is fésülködök, bár a videókamera valamiért fejreállítja a képem, szóval mindegy is...) :D

csutkailda írta...

Szépséges az oldalad!:)
Ugye majd egyszer mi is beszélgetünk?
Az igaz, hogy velem legfeljebb csak csuhébabát lehetne készíteni. :)))

Puzsi írta...

Már a cewe-n is írtam, de annyira tetszik az oldalad, itt is muszáj megdicsérnem. A fénygömbös-ragyogó ecsetes megoldás csúcsszuper! A nagyobbik fiad meg helyes a kislánnyal...

Toni írta...

Összefoglalva az érzéseimet: földközeli téma légtérbe-emeléssel és futurisztikus fennhanggal! A bla-bla helyére várok még valami Ritásat! puszenyka ide is!

Megjegyzés küldése