2010. december 13., hétfő

Timo új gyönyörűsége

Timi újabb gyönyörűséggel rukkolt elő! A neve „készletének”: Grunge overlays with wordart. 5 csodás papír szerű oldal, amin wordart is, keret is, és előtte egy „szűrő” van. Na ezt most jól bereklámoztam, nem lenne csoda ha rajtam kívül senki nem tudna követni. A lényeg, mesés, és igazából nem is kell hozzá más csak egy fotó, s máris kész!


Minekután ma gyerekeim ugráltak idegeimen, a „kicsi”, a mindeddig simulékony 8 évesem is úgy döntött kiskamaszkorba lép, és mindennek, főként anyjának eleve ellentmond (anyucim igazad van, visszasírom a dackorszakot, akkor legalább csak a fejét rázta, de most már beszél is hozzá), szóval ma vigasztalódtam, nosztalgiáztam. Ezen a fotón annyira békés és tündibündi-picike-szófogadó-manócska. Volt.


Na jó, az alvó gyerek minden korosztályból lelket melengető látvány. Most fel is megyek az ágyához gyönyörködni benne és töltődni holnapra. Idézném anyukámat aki az én kamaszkoromat így jellemezte arra a kérdésemre, hogy hogyan élte túl:
„Az élet azért adja az első 10 évet, hogy megszeresd a gyerekedet annyira, hogy aztán a következő 10 évet el tudd viselni!”
A mai nappal ezt módosítom 8 évre! Remélem az utána lévő idő is így mínusz 2 évre redukálódik.
Szép hetet mindenkinek!

8 megjegyzés:

icka írta...

Gyönyörű szép az oldal, nagyon ász, ahogy a színek kialakultak, csodaszépséges! Én úgy érzem nálunk a dackorszak nem is ért véget és máris elkezdődött a kamaszkor! Pedig számítottam pár nyugodt évre, de elmaradt! :)
Az előző bejegyzéseid fogalmam sincs miért nem frissültek nálam, nem is láttam a szuper hírt, nagy szeretettel gratulálok a CT-hez!!!!(én is gondolkoztam, hogy jelentkezek, mert nagyon tetszik, amit Timi csinál mostanában, de lemondtam róla, egyszerűen nem lenne rá időm...)
A mikulásos oldalon jót rötyögtem! Csúúúúúúúúúúúúcs!!! Imádom!!!

T írta...

Hűűűűűűűűű, mi vár még rám.... Mire Dávidom 8 éves lesz, addig Ádámom lesz négy... folyamatos dac lesz az életemben???? Azért nagyon jó volt olvasni, hogy éled meg ezeket a pillanatokat...
És az oldal csodás. Köszönöm...

kreatívhit írta...

Szuper jó kis oldal!

erzsocica írta...

Annyira szép lett, imádom ezt a kis eszkimós fotót, csodás lett!
Nekem is sokat eszembe jutnak azok a nyugodt, békés babakori pillanatok...hmmmmm, de jó kicsit elmerengeni ezen. Így 8 évesen nálunk is már kicsit "másabb " a helyzet.

Florci írta...

hű és há és haa! gyönyörű oldal lett!!
kitartást a 8 éveshez, csak kellő humorral!!!

Lili'sMother írta...

Hát...öööö....valami az én lányomban is elromlott mostanság, de megnyugtat a tudat, hogy nem csak én várom gyakran az estéket, mikor már végre elalszik :)
Jó képeket választottál és tetszik a zapás kép is a sarokban.
És NAGYON köszönöm a múltkori bíztató hozzámszólásodat is, jól esett...

Eszter(beszteri) írta...

gyönyörű oldal lett, az idézetet imádom, bár én még nagyon az első részében járok... :D

Margó írta...

Örülök, hogy erre járok (amikor bekapcsolom a gépet, akkor mindig)! Csodálatos az oldalad. Az idézetet is tudnám folytatni tapasztalatból, "... és hogy utána évtizedeken keresztül titokban - mert nem mindig mutathatod ki - imádd és aggódj érte". Mert ezeket valahogy ottfelejti nálad, amikor felnő:-)))!!!!
Szeretettel gondolok Rád és tudom, hogy szép ünnepetek lesz - hiszen Te vagy az Anyuka!

Megjegyzés küldése