Egy pár éve erősen elgondolkoztam és bevallom kétségbe is estem, hogy hogyan élik túl a kapcsolatok azt a tényt, hogy változunk. Hisz évek, évtizedek alatt igenis megváltozik az ember. Az érdeklődési köre, akár hobbija, zenei ízlése … sorolhatnám. Hogyan lehet együtt változni. Hogyan lehet nem egymás mellett, hanem egymással élni? Nem eltávolodni a másiktól? Egyazon úton haladni tovább, egyazon ösvényen, együtt átélve és elfogadva minden változást a másikba. És észrevenni, hogy igenis változik a másik is! Na ez egy nagy csoda, és egyben kihívás. Környezetemben sok párkapcsolat futott zátonyra (milyen érdekes a kifejezés is, a kapcsolat hajója zátonyra fut, léket kap, elsüllyed). Sokat látott kapcsolatok pedig fenn maradnak, de társas magányban, látszatot megtartva idegenként élik mindennapjaikat. No persze nehéz megítélni kívülről (és nem is illik ítélkezni), hogy a kapcsolat falai mögött valóban mi zajlik. Vallom semmi sem rózsaszín (már megint ez a szín). Igenis vannak sötét napok is, mélypontok. Hullámvasút, egyszer fent, egyszer lent. (Anyám hogy én hogy gyűlölöm azt az állítólag szórakozási eszközt). De ha tetszik ha nem , mindenesetre jegyet váltottunk rá mi is 13 éve. Mindketten a másik számára fontosnak tartott dolgokat elfogadja, tiszteli. Valóban társként élni nem könnyű, sokszor enrgiatöbletet igénylő feladat. De jelentem megérni! Nincs recept, hiába sok könyv, példa, tanács. Ettől szép és érdekes a dolog. (fú mikor múlik már el ez a melankólia?) Aktualitását gondolatmenetemnek az a tény adta, hogy rendszerető társam nagy kihívások elé néz a következő időszakban: elkezdem az iskolai foglalkozásra gyártani a festhető gipszfigurákat. (remélem eléggé feltöltődött az elmúlt időszakban, hogy ismét túlélje). 150 db angyalka figura fog sorakozni a konyhánkba, gipszpor mindenhol …. szegénykém. De tudd, értékelem és SZERVÖLLEK!
Felhasználtam:
háttérpapír: understated_gray by taylormade, rajta ArtPlayPalette4 Overlay by Anna Aspnes,
freebie ecsetek még mindig innen
Szöveg:
Történetünk főhőse gondolt egyet magában 2006 őszén: „megnövesztem a hajamat”. Gyanútlan családja mit sem sejtve minderről, 2 hónap elteltével hősünket fodrászhoz küldi. Mindhiába. Ezek után az
- anyja: minden alkalommal csípős megjegyzéseket tesz;
- gyerekei: elkezdik szintén növeszteni a hajukat;
- barátai: heccelik, a hajráfját emlegetik;
- felesége: fogadást köt vele. Mindhiába. Még születésnapjára ajándékba is férje fodrászlátogatását kéri.
Mit tesz főhősünk erre? Még ominózus születésnap előtt ajándékokkal lepi el kisfeleségét, hogy az felejtse el ezen kívánságát. Mikor mindenki feladta …
eljött a nap, mikor úgy dönt megkegyelmez! 2010.10.25-én hajkoronája 50%-ától megvált és
mégis hős maradt!
6 megjegyzés:
"Valóban társként élni nem könnyű, sokszor enrgiatöbletet igénylő feladat. De jelentem megérni! Nincs recept, hiába sok könyv, példa, tanács. Ettől szép és érdekes a dolog."
Kiragadtam ezt a gondolatodat.
A hosszú haj dolog sem idegen a nagy srác évekig olyan volt mint egy fizetett hajreklám :)
Kifeküdtem a kommenttől. :) A fotó is klassz. Ez már az 50%-kal kisebb hajkorona?
Nagy igazságokat írtál le, hát igen, nem könnyű a társas lét sem, és hogy ki mit bír és akar elviselni, az teljesen egyéni:) Az oldal szuper lett:) Egyébként mi a baj a hosszú hajjal? :)
Jelentem én már 35 éve váltottam jegyet és megérte. Persze lehet, hogy csak szimplán szerencsém volt ? Ma már szabályosan olvasunk egymás gondolataiban.
Én szeretném, ha a férjem növesztené a haját, már 25 éve kopasz, de imádom.
Én is szédülök a hullámvasúton, de ahogy írod megéri - együtt megéri:-) Én még soha nem láttam a férjem bajusz nélkül:-) A kisebbik fiam 10 cm-es lófarkát a ballagásra vágatta le, amivel jól meglepett minket. ... és megint csak igaz az, hogy ezek külsőségek. Bár gondolom a férjed hosszú és rövid hajjal is ugyanolyan jóképű:-))
Mi is 31 éves házasok vagyunk, és Rita csak megerősíteni tudom, hogy MEGÉRI. Sokszor nevetünk azon, hogy az egyikünk belekezd egy mondatba a másik befejezi. Akkor ugye ez nem csak egymás mellett élés volt, hanem együtt élés?:-))) Tudod, hogy nagy-nagy szeretettel kívánom Nektek is!!!!!!
Húúúú...hát igen. Nem mindig könnyű egy másik emberrel együtt élni, hisz nem mindig ugyanazt gondolja a másik, és ilyenkor jönnek a kompromisszumok. De ilyen az élet, erről szól, túl kell élni. Ettől társ egy társ és nem csak egy barát.
A hosszú haj téma nálunk épp aktuális, anyóssal közösen cukkoljuk, piszkáljuk a páromat már év eleje óta, hogy vágassa le a haját. Amit egyre nehezebb, mert már csuriba lehet fogni és élvezi. Imádom az oldalad, nagyon édesen írtad le a család "küzdelmeit" ez irányba.
Megjegyzés küldése