2010. október 26., kedd

Ősz & Melankólia

Most már tuti az időjárás, illetve az évszak az oka ennek a melankóliának. Pedig mi olyan jóban vagyunk az ősszel! Nagy a szerelem kettőnk között, hisz születni is akkor születtem. De most, haragban állunk, ezt már nem kenhetem a vitaminhiányra!

Minap készítettem oldalt iskolai fotózás kapcsán durcából, Szamóról. Most Mócin volt a sor. Na igen ám, de ez a háború az ősszel igen erősen befolyásolt. Így szegény gyerek kapott tőlem egy olyan „érzelemömlegésben szenvedő anya alkotást”, amit remélem nem kell a hajamra kenni pár év múlva amit kapok tőle mikor ezt elolvassa.


Felhasználtam.
ArtPlay Palette No4A BrushSet by AnnaAspnes

Véletlenek nincsenek az tuti, mikor kész voltam az oldalammal, Juma az az Margó írt pont tegnap, a gyerek elengedés, pár elfogadás kapcsán. Példakép Ő nekem, a mély és tiszta érzések szavakbafoglalásának mestere. Na meg hiteles! Hisz 2 fiút indított az élet rögös útjára. És mindezt fel tudta dolgozni, illetve ennek folyamatában van. Nem könnyűnél is nehezebb elengedni, elfogadni. Margó anno 8 éves fiának fogadta meg, hogy jó anyós lesz. (Ámen!) Én Mócinak kb. 2 éves se volt mikor fogadalmat tettem ez ügyben. (Ámen). A történet színhelye a játszótér, miután ő egy kövér csúnya kislányt tuszkolt fel a csúszda létráján, kifejezve ezzel szimpátiáját. Persze ez amolyan következtetés volt, de teljesen egyértelmű, hisz előtte az összes gyerek a földön landolt a létra előtt ha Mócikám épp fel akart mászni. No, akkor elmondtam a tutit annak a gyönyörű csodálkozó kék szempár tulajdonosának, hogy bárkit választ is az életben, én el fogom fogadni, szeretni fogom, de a véleményemet soha nem fogom eltitkolni, ugyan csak 1x, de azt elmondom neki! Ezt persze azóta többször megbeszéltük Vele, aztán az öccsével is, aztán volt egy pár közös beszélgetés is az ügyben, hogy nem született és nem is fog születni olyan lány, aki kettőjük közé tud állni. Ez nem vetélkedő! Nem vicc, aktualitását anno a 4 és 6 éves testvérpár vitája adta, akik éppen Reginán veszekedtek, hogy kinek is a barátnője. Helyre tettük! Na persze nem vagyok naiv, tisztában vagyok vele fogjuk még ezeket a témákat feszegetni. Jópofa dolog szülőnek lenni. ÓÓÓ és még mi mindent tartogatnak nekem ezek a leleményes kölkök!

4 megjegyzés:

Rita(006) írta...

Nem gondoltam volna, hogy el lehet olvasni a képen lévő szöveget. De hála Krisssznek, így a helyesírási hibák (tömkelege) is javítva lett. Köszönöm Krisssz legalább így ezzel nem fog cikizni a gyerek pár év múlva!

Margó írta...

Ahogy Móci szemét nézem, nem fog semmit a szemedre vetni! (... meg az enyémre sem, mint "felbújtóéra"!) Mi (remélem nem bánt a többes szám) úgy szeretünk nagyon, hogy azt minden formában szeretnénk kifejezni, érintésben, verbálisan, vizuálisan, és még ahányféleképpen csak lehet. ... és a fiaink ezt tudják. ... és azt is majd fogják tudni, hogy senki sem tökéletes, de sokat "kínálunk a lelkünkből is", s majd válogatnak, hogy mit őriznek meg belőle! Büszke vagyok arra, hogy lelkitársam vagy, különben nem nagyon értenél meg, illetve nem tudnál azonosulni egy - egy gondolatommal, érzelmemmel!
Az pedig egészen biztos, hogy csak azt írom ki magamból, amit érzek, gondolok és megéltem.
A melankóliát nem érzem egy negatív állapotnak, az nem betegség, hanem szerintem annak egyfajta képessége, hogy az ember a széles érzelemskálát hogyan képes megélni és feldolgozni. .. és ez a lényeg, hogy megéljük és feldolgozzuk. MINDENKI MÁS SZEMÉLYISÉG, ÍGY MINDENKI MÁSKÉPPEN TESZI, vagy éppen nem teszi!
De most előhoztad belőlem, és írni fogok arról, hogy miért "kell" nekem így megélni az érzelmeimet, amire egész életemben kerestem a választ. Mostanában találtam meg, ami után egészen megnyugodtam:-))))))
Szeretettel ölellek Kedves Kétfiús Anyatárs: M.

Toni írta...

Olyan szép ez a kölyök az ábrándos szemeivel! A lehetőség a szívtiprásra megalapozva! Biztos vagyok, hogy csak azért nem lesz cívódás nőügyben a továbbiakban, mert a sorbanálló csajok közül választási lehetőségük lesz!
Hú, de szép, amit írtál, a legszebb szerelmes levél egy szerelmes anyuka tollából! Szerettem olvasni, nagyon!

erzsocica írta...

Nagyon szép, imádom a nagy fotót az oldal oldalán :-). Olyan finom, hangulatos, hogy csak ilyen enyhe színekkel dolgoztál!

Megjegyzés küldése