2010. szeptember 16., csütörtök

Varázslat

Szeretem a világot fényképezőgépen keresztül nézni! Ilyenkor fogékonnyá válok. Képes leszek észrevenni olyan pillanatokat, amik felett egyéb esetben, átsiklanék! Különösen igaz ez, ha egy aprótalpú társaságában lehetek. Különös érzés leguggolni, az Ő szemével nézni az univerzumot.

Kisebbik fiamat sokáig nem is hagytam „felnőni”. Ő az én Manócskám; tudat alatt ugyan, de nem akartam tudomásul venni, hogy már nem „baba”. Persze ő is partner volt ebben, de nyilván nem akarom rákenni a dolgot. Nem a személye miatt volt ez, egyszerűen utoljára Vele élhettem át azokat a csodákat, ami egy varázslattá teszi a „szülőséget”! Persze aztán erre a tényre anyukám, óvó néni, nevelési tanácsadó rávilágított 1,5 évvel ezelőtt, és én szembesülve ezzel, engedtem nőni Őt. (Vigasztalva magam, lett egy kutyánk. Na, őt babusgathatom!) A hétvégén készült fotó indította el ezt az elmélkedésem, visszaemlékezésem. Itt Szamó, a kicsi fiam (na jó nem programozom, másodikként született fiam) az ÓRIÁS, keresztlányom pedig a törpe.

A szöveg saját:
Törpe és óriás,
mindkettő egy úton jár,
szemükben még ott a ragyogás.

3 megjegyzés:

Eszter(beszteri) írta...

Hú, ezt a pillanatot nagyon sikerült elkapnod! :D

Juma írta...

A lélegzetem is eláll, ez egy olyan lelket megremegtető varázslat!! A pillanat, amit megláttál és "elkaptál", ahogy ezt az oldaladon megörökítetted ... és amit írtál, és ahogy írtad, az a második varázslat. Most kavarognak bennem a gondolatok, de nem "úszod meg", hogy ne írjak meg Neked:-)))))))

erzsocica írta...

Wow, ez annyira szép lett, nagyon tetszik!

Megjegyzés küldése