2010. szeptember 29., szerda

Genetikailag kódolva!

A tegnapi zaklatott motoros nap után keresgéltem fotókat, hogy a Cewe kihívására is készítsek oldalt. Tükröződés a téma, de az én földhöz ragadt agyam, sehogyan se tudja megoldani az ilyesfajta feladatot, csak ha eleve tükröződés van a fotón. Ráakadtam 2 kedvenc képre Szamókámról. Másfél évesen a megtestesült PASI! Hihetetlen, hogy már megszületésüktől kezdődően teljesen mások a lányok és a fiúk. Már babaként a testfelépítésük, aztán a dolgokhoz való hozzáállásuk is különböző. Számomra maga a csoda, hogy honnan tudja, hogyan kell pl. motorberregést utánozni. Mi tuti nem mutattuk, a bátyja szintén nem, (Máté ugyanis soha életében nem játszott autóval, ha csak nem szétszedte. Kizárólag a technikai dolgok érdekelték, értsd ezen: távirányító, mobiltelefon, kulcs-zár… ) Szóval, Szamó a kezdetektől vonzódik mindenhez, ami autó vagy motor szerű, vagy ha nem az, sebaj azzá alakítja. Mókás volt, mikor motorozott kint a kertben, rajta gumicsizma, kerti kesztyű és egy sapka, amit a szeméig behúzott. Hisz a nagyok is így csinálják. (Na persze apuka azért kicsit genetikailag még pluszban rásegített ez irányú vonzódására.)


Ez 2004-ben volt; nem változott azóta sokminden, csak jöttek hozzá még egyéb mókás szokások. Szerintem az anyaságban az egyik legjobb dolog, hogy újra élhetjük azokat az elfeledett, teljesen természetes dolgokat, amiket felnőttként túlbonyolítunk, beszínezünk. Szomorú, de elfelejtünk fehéren-feketén, az az tisztán és logikusan látni, gondolkodni. Egy kisember mellett (a szerencsések duplikálva) újból gyerek lehet az ember, csak már több tapasztalattal!
Köszönöm Máté! Köszönöm Szamó!


A szöveg:
Genetikailag kódolva születtél. Minden aminek kereke van vonz. Senki nem mutatta, hogyan kell autót tologatni, mégis brümmögve csúsztál végig a szobán tolva a matchboxot. Aztán mikor elkezdtél járni, a kismotor lett a Te járműved. Gumicsizma, kertészkesztyű (40 fokban is), hisz a nagyok is így csinálják. Papi autója pedig maga a Kánaán. Ő engedi ugyanis Neked, hogy babráld, szereld, "vezesd".

Felhasználtam:
Art Play Palette No4 kit by Anna Aspnes

2 megjegyzés:

Margó írta...

Rita, először is imádni való az oldal!!! Szenzációs, gyönyörűűűűűűű!
... és amit már én is megfogalmaztam, nekem azért jó Veletek virtuálisan beszélgetni, olvasni a történeteiteket, elmerülni az oldalaitok nézésében, mert frissíteni tudom magam abban, hogy "tisztán és logikusan" lássak! Remélem érezhető az, hogy nem nosztalgiázok, mert teljesen él bennem minden emlék és Ti rásegítetek, hogy boldogan újraéljem!
Amikor egy ilyen oldalt látok, mint amit most készítettél, nem tudom levenni a szemem róla! Annyi mindent mesél az oldalad! Kedvesség, finomság, élet, szeretet, büszkeség, mosoly ... Köszönöm - sokat kapok Tőletek!!!:-)

Eszter(beszteri) írta...

Gyönyörű!!!!!!!!!!! Meg az is, amit előtte írtál! :)

Megjegyzés küldése