Mócos

Vegyes érzésekkel teli, mikor az ember rádöbben a gyereke milyen nagy már. No nem csak fizikailag, (mai napig megdöbbenek mindig, mikor a 2 gyerekkel sétálva, egy üzlet kirakatának üvegébe meglátom magunkat. Hol voltam eddig? észre se vettem mekkorák már). Nagyfiam Máté (más néven Móci, Mócika, Mócos, Mócoska…) a 9 évével mindig is egy kis felnőtt volt. Sokszor mosolygok magunkon, olyan mintha fordított szerepet játszanánk. Igazi pasi agya van, térképpel a fejében. Ő az én GPS-em, mondja merre kell menni a kocsival (igaz az irányokat még mindig téveszti, de ezzel még mókásabb), Ő vezet vissza engem a parkolóba a kocsihoz (én próbáltam mindenféle technikát, de így is képtelen vagyok megjegyezni hol parkoltam).

Ma römiztem Vele. Már nem a Mikiegeres kártyával, igazi 2 paklis játszma! Nem vagyok ugyan profi kártyajátékos, de nagyon össze kellett szednem magam. És így sem tudtam nyerni!

Ez a fotó szintén Jesolos emlék (lassan a végére érek, ami külön öröm, annyi jó kép készült azóta, amihez nem merek hozzányúlni, mert juszt is végre végigcsinálok valamit és csak meglesz az a fotókönyv). Sajnálom, hogy nem a kajak tábor után készült a fénykép az azóta megdaliásodott testéről

Felhasználtam:

papírok: Frosted04, 01, 06, 11 by Michele Coleman

Egyszer ebből, ha "felnövök", csinálok sablont is! Addig lesem a  nagyokat hogyan is kell az ilyet csinálni.